Takarmány

A baromfik helyes takarmányozása

Optimális esetben a baromfik szabadon csipegetnek a kertben vagy a többi állat mellett és néha-néha egy-két marék kukoricával is el vannak látva. A tudomány ma már az állattartás területét is elérte, így olyan kiegészítésben részesíthetjük a csipegető népséget, mely hozzájárul a termeléshez, ugyanakkor megmarad a természetes tartásmód.

Takarmány tekintetében manapság rengeteg lehetőségünk van. A többségnek a takarmány kifejezés említésére a kukorica jut eszébe, holott nem ez az egyetlen alternatíva. Nem csak az emberekre igaz, hogy a változatos táplálkozás jót tesz, ez a baromfi esetében sincs másként. A már említett kukorica fontos része lehet a takarmánynak, azonban nagy hátránya, hogy könnyen elzsírosodást okozhat a belső szerveken, így csak módjával adjuk az állatoknak. Ha kifejezetten a tojástermelést szeretnénk elősegíteni, akkor a búza jó választásnak bizonyulhat magas fehérjetartalmának köszönhetően. Ezenkívül erre a célra a napraforgó mag is kiváló. Olajos mag lévén az állatok tollazatát is igazán széppé, fényessé teszi. A hagyományos takarmányok közé tartozik még a zab és az árpa is, melyek magas rosttartalommal rendelkeznek. Emiatt kevésbé hizlalják az állatot, sokkal inkább eltelítő hatásúak.

Ha árpát szeretnénk adni a baromfiknak, akkor arra mindenképp célszerű ügyelni, hogy lehetőleg ez darált formában történjen, mert könnyen megszúrja az állat begyét. A megszokott takarmányok mellett manapság a szójabab és a takarmányborsó is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, habár ezek a drágább típusok közé tartoznak. Elsősorban a magas fehérjetartalmuk miatt bizonyulnak jó választásnak. A jó hír, hogy nem is kell nagy mennyiséget alkalmazni egy-egy alkalommal, mivel a nagy mennyiség eleve nem tesz jót, illetve kisebb mennyiségben is kifejti hatását.