Munkavédelmi kiegészítők

Ügyeljünk a munkavédelmi felszerelés szakszerű használatára

Az építési területeken zajló munkavégzés rengeteg kockázattal jár, hiszen a nehézgépek kezelése, a magasból történő lezuhanás, illetve a veszélyes alapanyagok mind-mind szerencsétlenséghez vezethetnek. Ennek eredményeképp hazánkban már évek óta az építőiparban történik arányaiban a legtöbb súlyos kimenetellel végződő munkahelyi baleset, így feltétlenül kiemelt kérdést kell fordítanunk ezek megelőzésére.

Ezt a leghatékonyabban munkavédelmi felszerelés használatával tehetjük meg. Legyen szó bármilyen kivitelezésről is, mindig tartsuk szem előtt, hogy az üzemi területen található veszélyes pontok jelölése és védelme az építés-, valamint a művezetés felelőssége, ennek megfelelően tehát a szükséges munkavédelmi felszerelés beszerzése, karbantartása és cseréje is az ő feladtuk. Azonban ne feledkezzünk meg arról sem, miszerint ez a mi egészségünk megóvását szolgálja, így amennyiben hiányosságot, illetve hibát tapasztalunk, akkor azt a lehető leggyorsabban jelezzük a megfelelő helyen. Ezzel nem csupán a mi, de a körülöttünk dolgozók érdeke is.

Ezen kívül nagyon sokat tehetünk a kockázatok minimalizálásáért, ha a testünket védő munkavédelmi felszerelés alkalmazására is nagy hangsúlyt fektetünk. A magasban történő munkálatok ugyanis több szempontból is kiemelt kockázattal járnak. Egyrészt a zuhanás is életveszélyes sérülésekhez vezethet, ám emellett nem szabad megfeledkezni a leeső tárgyak, szerszámok okozta veszélyről sem. Ezért a személyes munkavédelmi felszerelés legfontosabb eleme a fejünket kellőképp védő sisak. Ezt folyamatosan viseljük, míg az üzemi területen tartózkodunk. A munkagépek okozta balesetek elkerülésében a láthatósági mellény nyújt hathatós segítséget, míg a strapabíró lábbeli, illetve kesztyű a végtagok épségéért felel. Legyünk nagyon körültekintők, hiszen hosszú távon csak így kerülhetjük el a súlyos sérüléseket.