Habár az utakon egyre több elektromos autóval találkozni, azonban a közlekedésben résztvevő gépjárművek számát tekintve még így is alacsonynak mondható a számuk. Összehasonlítva a hagyományos meghajtású autókkal, az is jól látszik, hogy az elektromos gépjárművek ára az előbb említett típusokhoz képest még mindig nem versenyképes.
Elektromos autó támogatás nagy segítséget jelenthet azoknak, akik a fenntartható közlekedés hívei. A környezetvédelem, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátásának redukálása érdekében különösen fontos, hogy minél többen válasszák az elektromos autókat. A gazdaság számára a közlekedési ágazat karbonmentesítése továbbra is komoly kihívást jelent. Éppen ezért az Európai Unió, illetve a magyar kormány úgy próbálják meg versenyképesebbé tenni az elektromos autókat a hagyományos gépjárművekhez képest, hogy támogatást nyújtanak az úgy nevezett elektromos autó támogatás keretein belül. Az elektromos gépjárművek támogatása nem csak a környezetre nézve előnyös, ugyanis a hagyományos hajtással rendelkező típusokhoz képest alacsonyabb üzemeltetési költséggel is rendelkeznek.
A támogatást igénylők körére szigorú kritériumok vonatkoznak. Az igénylőnek magyarországi fiókteleppel vagy székhellyel, illetve magyar adószámmal kell rendelkeznie, illetve egyéni vállalkozónak vagy gazdasági társaságnak kell lennie, melyet 2021. december 31-én vagy korábban alapítottak. Ha az említett dátum előtt szerepelt a gépjármű-kereskedelem vagy gépjárműkölcsönzés, az nem számít kizáró tényezőnek, csak ha az említett dátum után vagy jelenleg is szerepel a tevékenységek közt. Emellett a támogatási kérelem benyújtását megelőzően a legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a nettó árbevételnek, valamint egyéni vállalkozók kapcsán a bevételnek nagyobbnak kell lennie, mint az elektromos gépjármű elszámolható költsége.