Különböző fal-, illetve padlóburkolatok lerakásánál precízen kell elvégeznünk minden egyes lépést, anélkül ugyanis szinte biztos, hogy nem lesz kellően tartós a végeredmény. Ráadásul arról sem szabad megfeledkeznünk, miszerint a folyamatok egymásra épülnek, ezért kardinális jelentősége van az alaposságnak. Óriási segítséget jelentenek azonban a különféle segédeszközök.
Ilyen például a szegélyléc is. Hideg- és melegburkolatok felhelyezésénél egyaránt elhagyhatatlan kellék, hiszen nem csak a szélek lezárásait oldhatjuk meg alkalmazásával, de a szabályos elhelyezésben is óriási szerepe van. A kulcs az előkészítésben rejlik, tudniillik mivel a szegélyléc határozza meg a csempe, vagy épp a parketta pozícióját, így döntő befolyással bír, mennyire vagyunk alaposak az applikálásánál. Mindig inkább kétszer mérjük ki a szükséges távolságokat és soha ne hanyagoljuk el a vízszintmérő használatát sem. Azt is tartsuk szem előtt, miszerint az alap megfelelő előkészítése nélkül nagyon nehéz dolgunk lesz.
Ez egyaránt vonatkozik a falak, illetve a járófelületek esetére. Ügyeljünk rá, hogy teljesen sima legyen a felszín és természetesen a por és zsír eltávolítása sem maradhat el, mielőtt a szegélyléc a helyére kerülne. Függően attól, hogy a választott kiegészítő véglegesen ott marad, avagy csak átmeneti segédvonalként használatos, határozzuk meg a felfogatás módját is. Szögeléssel, illetve csavarozással rögzített szegély esetében utólag kell eltüntetni a lyukakat, míg a ragasztott darabok általában gond nélkül eltávolíthatók. Amennyiben több hasonló munkafolyamatot is tervezünk a jövőben, akkor mindenképpen olyan szegélyléc mellett határozzunk, ami tisztítást követően újra felhasználható. Ilyen változatokat a műanyag, illetve az acél modellek közt is találhatunk.